Kölyökvár

4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 25.
0642/408-700
tancosildiko@gmail.com

Ez a tagintézmény Nyíregyháza centrumában helyezkedik el, népszerű és közkedvelt a nyíregyházi amatőr művészeti csoportok, és a környéken lévő iskolák, közintézmények körében is. A felújítás után telt házzal működő intézmény kihasználtságát nagyban befolyásolja, hogy a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és a vele együtt működő Majorette Csoport, a Nyíregyháza Táncklub, a Szabolcs Néptáncegyüttes csoportjai, valamint a Mandala Dalszínház a hét minden napján próbahelyszínként veszi birtokba a házat.

Emeleti terme alkalmas kisebb rendezvények, megemlékezések, előadások megtartására, valamint 2008-ig ebben a teremben működött a város egyetlen Art mozi-ja is – mely jelenleg Krúdy Gyula Art Mozi néven az Országzászló tér 8. szám alatt üzemel. A Kölyökvár kisebb termeiben csoportos foglalkozások, próbák, oktatások folynak.

A „Nyíregyháza 3 közösségi színterének infrastrukturális fejlesztése” című projekt keretében az épület 2019-ben korszerűsítésen esett át. 

Ez a projekt mintegy 270 millió forintos összeget jelentett, amelyből 230 millió forintot fordítottak a Kölyökvár fejlesztésére. 

A pince falszerkezete tömbszigetelést kapott, az emeleti nagyterem alatti födémszerkezetet és az oldalsó karzat tartószerkezetét is acélszerkezettel erősítették meg, kicserélték a nyílászárókat, felújították a vízhálózatot és a vizesblokkokat, a hátsó bejárathoz korlátliftet szereltek. 


Elérhető szolgáltatások: 

A Kölyökvár teremfelosztása

Klubterem

Emeleti nagyterem

  • Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és Majorette Csoport – Mazsorett próba – Kedd, csütörtök 17:00-20:30, péntek 19:00-20:30
  • Fúvószenekar – Hétfő 17:00-19:30, péntek 17:00-19:00

Földszinti próbaterem

  • Szabolcs Néptáncegyüttes – Miniapróka csoport Hétfő 16:30-17:30
  • Apróka csoport – Hétfő 17:30-19:00
  • Csicsergő csoport – Kedd, csütörtök 16:15-18:45
  • Nefelejcs csoport – Hétfő 19:00-21:00, szerda 17:00-21:30
  • Szabolcs Néptáncegyüttes – Kedd, csütörtök 19:00-21:30, péntek 16:15-20:00

Kapcsolat

Kölyökvár (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 25.)
Telefon: 42/408-700
E-mail: tancosildiko@gmail.com
Szakmai munkatárs: Ágoston Ildikó
Technikai munkatárs: Minárcsik Zoltánné

Nyitvatartási idő:

Hétfőtől – péntekig 8.00–20.00 óráig
Szombaton és vasárnap rendezvénytől függően tart nyitva.

Sütiket használunk a felhasználói élmény folyamatos fejlesztésére és a weboldal egyes funkcióinak biztosítására. A weboldal használatával elfogadja a sütik alkalmazását.
ELFOGADOM
A SÜTIKRŐL BŐVEBBEN
BEÁLLÍTOM A SÜTIKET